Üzleti terv - Bevezető

Az üzleti terv a vállalkozás sorvezetője. Tulajdonképpen a vállalkozással kapcsolatos információkat tartalmazza annak érdekében, hogy jelenlegi (vagy kiindulási) és a jövőbeli (cél) elérendő helyzetet egy végrehajtható cselekvési tervvé formálja.

Ennek érdekében tartalmazza:

  • a vállalkozás aktuális helyzetét (lehet induló vagy már működő vállalkozás),
  • megfogalmazza a célokat,
  • feltárja azokat az eszközöket, amelyek szükségesek lehetnek a cél eléréséhez,
  • hogyan érheted ezt el,
  • milyen hatások érhetik a vállalkozásod.

 

Miért készítünk üzleti tervet?

 

  • Eredményes vállalkozást nem lehet üzemeltetni tervezés, célkitűzés nélkül.

  Ahogy Stephen Covey megfogalmazta a Kiemelkedően eredményes emberek 7 szokásában a 2. szokásként:

„Tudd előre, hová akarsz elérni!”

  Ha fejedben zavaros elképzelések vannak, akkor zavaros lesz a megvalósítás, az eredmény is. Azonban, ha tudod, hogy hová szeretnél eljutni, akkor ez szinte kijelöli azt a cselekvéssort, ami majd azt fogja eredményezni, hogy oda is érj.

  • Konkrét cselekvési terv elkészítéséhez is szükséges tudni, hogy hova szeretnék eljutni.
  • Folyamatosan frissíteni kell.

  Tudd azt is, hogy ez nem egy kőbe vésett törvény. Mindig aktualizálni kell. Célszerű ezt fél-egy évente megtenni. Változnak a jogszabályok, a körülmények, a versenytársak, a devizaárfolyamok… Szóval időnként bátran vizsgáld felül.

  • Hitelkérelem, pályázat esetén mindig kérik.

  Amikor külső tőkét szeretnél bevonni – ha ez szükséges – akkor, pénzügyi tervet MINDIG fognak kérni. Ez képezi az alapját annak, hogy elfogadják-e a kérelmedet. A bankokat jellemzően a fizetőképesség, a biztosítékok és nyereség-veszteség tervek érdeklik.

  Kérni fogják akkor is, ha startup-ként külső tőkét akarsz bevonni.

  • Amikor valamit építünk, tervet készítünk előtte, hogy tudjuk milyen lesz, hogy fog kinézni.

  Ahhoz, hogy valamit létrehozzunk, legyen az egy szék, vagy egy épület, mindig tervet készítenek. Ez képezi az alapokat.

 

Az üzleti terv célja

  • üzleti stratégia megfogalmazása,

  Segít kialakítani egy képet arról, mit is szeretnél elérni. Ahogy ezt korábban is említettem tudd, hova szeretnél eljutni.

  • realitás felmérése,

  A mérlegelés egy eszköze, azaz segít dönteni, hogy érdemes-e elkezdeni a vállalkozást úgy ahogy tervezted, vagy valamit változtatni kell.

Pl. Lehet szíved vágya, hogy arra tanítsd az embereket, hogy hogyan kell helyesen vizet inni. De ha ez senkit nem érdekel, akkor kidobott pénz lesz minden forint, amit a vállalkozásba öntesz.

  • erősségek, gyengeségek, lehetőségek, veszélyek feltárása (SWOT analízis),

  Tisztában kell lenned a saját lehetőségeiddel, korlátaiddal. Erről a Vállalkozói személyiség modulban is beszélünk, ami a te személyiségedhez kapcsolódik. Itt azonban a vállalkozás lehetőségeit, erősségeit, gyengeségeit kell felmérni és elemezni.

  • általában a bankok a hitelképesség bizonyításához kérik,
  • rövid- és hosszútávú fenntarthatóság felmérése,
  • a pénzügyi tervezés alapja,
  • kiküszöböli a veszteséget.

A vállalkozásod fő célja = profit

Az üzleti terv segít eldönteni, hogy “Lehetséges-e ez úgy, ahogy én elképzeltem?”

A legnagyobb hiba a legtöbb esetben a túlzott optimizmus.

Szempontjai

  • legyenek kész elképzeléseid arról, hogy mit szeretnél csinálni, elérni,
  • őszintének kell lenni magadhoz,

  Becsaphatod magad, de az sokba fog kerülni. A cél a profit szerzése, nem a veszteség termelése.

  • másokhoz is,

  Becsaphatsz másokat, de így hamar hitelteleníted magad a piacon. Rövid távon nyereséghez juthatsz, de hosszabb távon biztos, hogy kizárnak a különböző gazdasági körökből (akár a szakmádon belül is), ráadásul még egy NAV, Fogyasztóvédelmi hatósági vagy akár büntető eljárást is a nyakadba vehetsz.

  • kalkuláld bele, hogy 1-2 évig veszteséges leszel,

   Beszéltünk már róla, hogy kezdő vállalkozásként legalább 6 havi költséged rendelkezésre kell, hogy álljon ahhoz, hogy biztonságban tudd magad és a családod. Van, aki szeret rizikózni és belevág a dolgok közepébe és összejön neki. Ehhez olyan tulajdonságokkal rendelkezni, amivel nem bír mindenki.

Ha nehezen viseled a feszültséget, akkor inkább tervezz alaposan és lépkedj kisebbeket.

  • lényegre törő,
  • szakszerű,
  • világos, érthető,
  • grafikonok segítik látványossá tenni, vizualizálni az egyes lépéseket.
  • ez a vállalkozásod önéletrajza.

Az üzleti terv részei

  1. Azonosító adatok és alapinformációk (bevezető oldal)
  2. Vezetői összefoglaló
  3. Küldetésnyilatkozat
  4. Az ágazat bemutatása (iparágelemzés)
  5. A vállalkozás ismertetése, a működési terv
  6. Pénzügyi terv
  7. Marketing terv (külön modulban kerül bemutatásra)
  8. Kockázatelemzés
  9. Az üzleti tervhez csatolt dokumentumok

Nagyon sok féle üzleti tervvel találkozhatsz. Amit itt bemutatok az egy nagyon részletes, a vállalkozás szinte minden szegmentumára kiterjedő terv. Elképzelhető, hogy neked elég egy rövidített változat, a főbb pontokkal. Menet közben jelzem, amit kihagyhatsz. Több résszel csak akkor kell foglalkoznod, amikor idegen tőkét akarsz bevonni a vállalkozásba. Elképzelhető, hogy ez esetben pedig majd megmondják, hogy mikre térj ki bővebben.

A lényeg, hogy készítsd el a tervrajzot, majd ez alapján kezdd el építeni a vállalkozásod!

Kezdj neki!

 

This Post Has One Comment

  1. Gyulai Zsuzsanna

    Ezt a modult még csak most kezdem, így lehet, hogy a felmerült kérdéseimmel előrefutok…
    “vezetői összefoglaló” – egyéni vállalkozónál?
    4.= az ágazat bemutatása… hogy néz ez ki egy oktatással foglalkozó vállalkozónál?

    Ha koraiak a kérdések – nem baj, biztosan eljutok adott pontig is 🙂
    Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .